Mestermunkám az egyetem kiállítótermében az Epreskertben, a Parthenón-fríz teremben kiállítás formájában volt látható (2016 november 23-december 3.).

A Parthenón-fríz terem az architektúrájával és művészettörténeti vonatkozásával azért is alkalmas keret mestermunkám számára, mert eredetijén a művészettörténet egyik leghíresebb ló-ábrázolása szerepel. A kiállításon rajzokat, hangmunkát és mozgóképet videó-vetítés formájában mutattam be, valamint hoztam egy lovat, egy szürke kancát, Arabellt, hogy így érinthető közelségbe hozzam igazi valójában, hidat képezve művészet és élet, lélek/lélegzés és elmúlás között. Bevezette: Beke László, művészettörténész, doktori kutató munkám témavezetője.

A kiállító teremben munkám négy részből, négy műből állt.

 1. Zita, 1,5 perc, digitális videó. Vetítés egy ló lábairól, amint piaff és terre à terre jármódban (az ügetés és a vágta magasiskolája, harcban használatos magasiskola mesterfokon) látható. Zita (a ló) lovasa, Gőblyös István a lovaglásról, nemcsak mint tudományról, hanem mint művészetről is elmélkedik írásaiban és ezek a személyes vonatkozások fontosak voltak számomra a mű készítése során. A videó hangulatában a régi időket idézi (nem színes) és egyfajta játék az idővel is, hiszen olyan jármódok jelennek meg, melyek több ezer éves tudás lenyomatai, Zita úgy mozog, mint ahogy a szobrászmesterek azt a fenti frízen ábrázolták, illetve másolatukkal megörökítették az utókor számára. Kompozíciómból viszont hiányzik a ló - lovas „felső teste” és felmerül a kérdés, hogy egy (kentaur) vagy két (ló és ember) élőlény mozgásformái láthatók. Külön köszönöm Gőblyös István és lova közreműködését, valamint Solymosi István technikai segítségét az utómunkában.

2. Lélekzők, rajzsorozat: 152 db rajz. Fekete tollrajzok lovasíjászokról, talált magazin és újságlapokon. A rajzokon a lovak és az emberek nevei is szerepelnek. Mindez első sorban az elmúlt évek különféle művészeti magazinjainak egyes kitépett lapjaira kerültek és így többek között, egyfajta kordokumentumként is értelmezhetők. A Kassai Lovasíjász Iskola lovasíjászainak portrérajzait úgy tettem egymás mellé, hogy azok fríz-szerűen kapcsolódtak a terem architektúrájához. A munka nem lezárt, abból a szempontból, hogy folyamatosan készítem ezeket a rajzokat lovasokról és lovasíjászokról. Az itt látható válogatás olyan rajzokból áll, melyek egyrészt tanulmányok, hiszen a ló és lovas különféle mozgásformáit megfigyelve készítem vázlataimat, másrészről a fotó hatása szintén szembetűnő. Modelljeim olyan ismerőseim, akik edzőtársaim is és sokukról több személyes információval rendelkezem. Ezekből az információkból úgy kerülnek munkáimba részletek, hogy a nyomtatványok, kiadványok egyes részeinek tartalmával lépnek valamilyen kapcsolatba vagy mosódnak velük össze. Különleges élmény még, hogy rajzaimnak nem csak művészeti közönsége van, hanem kialakult egy lovasokból és lovasíjászokból álló, értő és lelkes közönsége is. Lovas társaim szinte észrevétlenül olvadnak a művészetbe és a kiállításon, mindazok közülük, akik személyesen is eljöttek, maguk is műveim részévé váltak. Köszönettel tartozom mindnyájuknak.

3. cím nélkül, hangfelvétel, 30 másodperc, ló és ember légzése, amik egybemosódnak. Ez a munka azt kísérli meg, hogy a kentaur szimbóluma láthatatlanul életre keljen. Munkám arra a különös eseményre hívja fel a figyelmet, mely lovaglás közben ritkán, de előfordul, vagyis amikor ló és lovas egyszerre lélegzik. Ilyenkor olyan érzése van az embernek, mintha egybeolvadna a lóval.  A lélegzés abból a szempontból érdekelt itt, amit a magyar nyelvben úgy lehet kifejezni, hogy ’az ember kileheli a lelkét’, vagyis hogy a lélegzés a lélek megnyilvánulása.

4. Arabell. Élő ló jelenlétével keltette fel a figyelmet többek között emberi mivoltunk különösségére az épített térben, vagy a természet, az állatvilág és az épített tér kapcsolatára, miközben emlékeztette a látogatókat Stróbl Alajos szobrászati tevékenységére, életére is, mely szorosan köthető ehhez a teremhez és melynek fontos része volt a ló. Ugyanakkor az idomítás szempontjából akár mesterinek is mondható az az állapot, az idomításnak az a foka, amikor egy ló, aki menekülő állat, aki a szabadban és ménesben érzi magát jól, egy ilyen mesterséges és zárt térben, különös fényben és idegenekből álló tömegben is képes megőrizni nyugalmát. Arabell, mint egy élő szobor, barátságosan, kedvesen vegyült a közönségbe, különös hangulatot teremtve hívta fel a figyelmet a pillanat, a jelen szentségére és mosta el a határokat élő és élettelen, művészet és élet, lélek és lélegzés között. Külön köszönettel tartozom Szmrecsányi Mártonnak, aki Arabellt kiképezte erre a magas szintre és kérésemre elhozta őt, hogy mestermunkám része lehessen.

A finisszázs lényegi része volt a magyar konceptuális művészet propagálója, Beke László művészettörténész beszéde és az, hogy Arabellt kézen vezette a Parthenón-fríz teremben, mintegy szimbolikusan átlépve a kortárs művészet és a kortárs művészet utáni művészet közötti küszöböt. Ezzel a gesztussal, valamint beszédével a lovat a magyar konceptuális művészettörténetbe és a posztkortárs művészetbe helyezte, mellyel mestermunkámnak méltatlanul bár, de jelentőséget kölcsönzött. Mindezért természetesen nagy köszönettel tartozom.

Szintén szeretném megköszönni Dr. Gőblyös István lovas mester beszédét és méltató szavait, melyet Beke László felkérésére, a lovak napjainkra megváltozott szerepéről mondott.

 A performansz része az a lovas akció is, amikor Stróbl alkotásával szemközt, mely a terem bejárata mellett álló lovas szobor (Szent István lovas szobrához készült vázlat), az én élő lovam került.

 A mestermunka és az ahhoz kapcsolódó akció, a munka művészeti közönsége, a bevezetők és beszédek együttesen és külön-külön is, a lovas portrét ünnepelték a mai magyar művészetben, valamint azt hogy a ló olyan téma, mely nem magányos, hanem közösséget vonz maga köré és ez meghatározó élmény.