IDŐPONT  2020 JÚLIUS 28 - AUGUSZTUS 9

PROGRAM  Intenzív kéthetes művésztelepi programjainkat olyan művészek számára terveztük, akiket érdekel az a törekvésünk, hogy a 20. században a képzőművészet és a lovas kultúra között kialakult szakadékot áthidaljuk. Azokat a művészeket keressük, akiket megérint a lovas kultúra és olyan lovasokat, akik nyitottak a képzőművészetre. Hiszünk abban, hogy a lovaglás is lehet művészet. A program során naponta tartunk lovas és lovasíjász edzéseket, valamint az anatómiailag helyes lovaglást tanulmányozzuk. Beszélgetéseket és előadásokat tartunk, melyekben a művészeti kutatás és a lovas tanulmányok állnak a középpontban. A HARP (angolul hárfa) eddig minden évben más témát dolgozott fel. 2020-ban ismét a kortárs rajz lesz a fókuszban. A rajzolást és a nyomtatást szabadon értelmezzük, melybe beletartozhatnak a klasszikus médiumok mellett különféle kortárs megoldások is. Kísérletezünk sokszorosító grafikai eljárásokkal, nyomatokkal, mind történelmi, mind kortárs összefüggésben. Olyan művészeket várunk, akik nyitottak a konceptuális kísérletezésre és a tradicionális technikák használatára is. Vendég előadásokat tertunk, szakmai kirándulásokat szervezünk és az itt készült munkákból kiállítást rendezünk. A nemzetközi művészeti program közös nyelve az angol.

RÉSZVÉTELI DÍJ  Nemzetközi művészek számára 980 euro. Magyar művészek részére ösztöndíjlehetőséget ajánlunk fel a nyertes pályázók számára, visszatérő résztvevőknek 10% kedvezményt adunk.

JELENTKEZÉS  Kérjük csak akkor jelentkezzen programunkra, amennyiben mindkét terület, a lovas kultúra és művészetek is érdeklik, amennyiben tábori körülmények között szeretne pihenni, alkotni, tanulni és amennyiben nyitott arra, hogy másokkal beszélgetésekben és közös programokban résztvegyen. Kérjük írjon emailt Veszely Beáta részére (info@horseandart.hu). Jelentkezési lapot emailben küldünk. A jelentkezési anyag digitálisan, emailben visszaküldhető és ingyenes.

Jelentkezési határidő  2020 február 15. Minden jelentkezést alaposan átolvasunk és legfeljebb 10 résztvevőt fogadunk.