IDŐPONTOK
1. 2018 május 22 - június 3

2. 2018 július 27 - augusztus 8

PROGRAM

Intenzív kéthetes művésztelepi programjainkat olyan művészek számára terveztük, akiket érdekel az a törekvésünk, hogy a 20. században a képzőművészet és a lovas kultúra között kialakult szakadékot áthidaljuk. Azokat a művészeket keressük, akiket megérint a lovas kultúra és olyan lovasokat, akik nyitottak a képzőművészetre. Hiszünk abban, hogy a lovaglás is lehet művészet. A program során naponta tartunk lovas és lovasíjász edzéseket, valamint az anatómiailag helyes lovaglást tanulmányozzuk. Beszélgetéseket és előadásokat tartottunk, melyekben a művészeti kutatás és a lovas tanulmányok álltak a középpontban. 2018-ban két programot indítottunk. A HARP (angolul hárfa) eddig minden évben más témát dolgozott fel. 2018-ban a rézkarc és a rajz volt a fókuszban. A rajzolást és a nyomtatást szabadon értelmezzük, melybe beletartozhatnak a klasszikus médiumok mellett különféle kortárs megoldások is. Kísérleteztünk nyomatokkal, mind történelmi, mind kortárs összefüggésben. Olyan művészeket fogadtunk, akik nyitottak a konceptuális kísérletezésre és a tradicionális technikák használatára is. Kasnyik László nyomdász szakmai segítségével készültek a rézkarcok és a különféle nyomatok. Szakmai kirándulásokat szerveztünk többek között a Kassai Völgybe, a Szépalma ménesbirtokra és az Első Magyar Látványtárba Tapolca-Diszelben, valamint a Parlamentbe Budapesten. Megnéztük a környező történelmi emlékhelyeket, többek között a Barnagi kálváriát és ellátogattunk a Tihanyi Bencés Apátságba. Az augusztusi program végén kiállítást rendeztünk az elkészült munkákból a HARP pajtában. A megnyitón életnagyságú rajzokat készítettünk egyik lovunk közreműködésével.


PROGRAM VEZETŐK

Veszely Beáta (DLA) képzőművész és Szmrecsányi Márton lovasíjász és ló kiképző. Mindketten tanulmányozzák régi lovas mesterek tudását, lovas ábrázolások történetét a művészetben és elhivatottak abban, hogy lovaglásukat természetesen és akadémikusan fejlesszék, tudásukat, tapasztalataikat mindazokkal akik arra igényt tartanak, megosszák.



RÉSZTVEVŐ MŰVÉSZEK
Liz Cleves (US), Ekaterina Vanovskaya (Oroszország-US), Mandi Morgan (Kanada), Wendy Klemperer (US), Suzy Spence (US), Adea Guldi (US), Lara Jese (Szlovénia-Svájc), Georgia Graham (Ausztrália), Claire Brandt (US)



Király Éva: Ló a művészetben - HARP 2018, Lovas Nemzet, 2018. szeptemberi szám, 6. oldal

Claire Brandt blog